Élettörténeti munka kísérése/tanácsadás

Az élettörténeti munkát már kisgyerekkorban kell elkezdeni. Ennek sokféle formája lehet, ebben tudunk szakmai segítséget nyújtani egyéni folyamatokban. Az élettörténeti összefügések rekonstruálása megkönnyíti a viselkedés és a kapcsolatok ismétlődő mintáinak megértését. Tapasztaljuk, hogy minél nagyobb információ hiányok vannak a saját életrajzban, annál nagyobb a motiváció az életrajzi kérdések tisztázására. Az élettörténeti munka keretében történő tisztázások segítenek az embernek abban, hogy nyugodtabban tudjanak önmagukkal foglalkozni, ennek alapján új perspektívák nyílhatnak meg a jövőre nézve.

Származáskutatás támogatása

A származásukat kutató fiatalok és felnőttek minden részletre kíváncsiak és egészen apró dolgok is fontosak lehetnek számukra. A származásukat kutatókat abban is segíteni kell, hogy a történetük az identitásuk részévé válhasson. A származásukat kutató fiatalok azzal fordulhatnak hozzánk, hogy miként induljanak el ezen az úton. Ha szükséges segítünk a vérszerinti családdal való találkozás előkészítésében is.

Gyakran előforduló témák származás kutatásnál:

Milyen jogszabályok segítik vagy nehezítik a kutatást. Mit kezdjenek az internet adta lehetőségekkel, ami ugyan a kutatást segítheti, de sokféle csapdát is rejt. Milyen lehet a találkozás a származási/vérszerinti családtagokkal, mire lehet számítani.
egyéni tanácsadás 50perc /alkalom online

Fantázia
Nevünk is identitásunk eleme
Tájékoztató:
Az élettörténeti munkáról (letölthető)

Fantázia

A  fantázia csodás erő, mely átsegít nehézségeken, néha pedig csapdába csal.  Az örökbefogadásban mindenkinél működik a fantázia. Más-más szakaszokban, de érintett a vérszerinti szülő, az örökbefogadó szülő és az örökbefogadott is. De miként is munkálkodik bennünk a fantáziánk?  A vérszerinti szülők igyekeznek bízni abban, hogy gyermekük nagyon ügyes és nagyon jó helyen van, bár biztosak abban, hogy úgy nem tudja szeretni senki, mint ők. Ezek a fantáziák stabilizálják a vérszerinti szülőt, reményt adnak neki, hogy döntése jó és a gyermeke emiatt biztosan boldog.
Aztán ott van az örökbefogadó, aki elképzeli milyen csodálatos szülő lesz és milyen kedves, aranyos gyermekről gondoskodhat majd, ez a fantázia is megtart, hogy képes legyen várakozni! Majd ha megérkezik a gyermek, akkor sokszor pont ez a fantázia és vágy fedi el a racionalitást. Gyakran nem hallják pontosan, mi is van a gyermekkel, akire vártak. Ilyen esetben a fantáziánk nem segít, más útra terel.
Mostanában gyakran találkozom felnőtt örökbefogadottakkal, akik mind fantáziálnak arról, hogy mi is az ő történetük. Bár tudják, hogy örökbe fogadták őket, de a részleteket, hogy miért, milyen körülmények között, azt nem és akkor jön a FANTÁZIA és kiegészíti az ismeretlen részleteket. Mai beszélgetésemben egy 50 körüli férfi abban reménykedett, hogy biztosan nagyon fiatalok voltak a szülei és nem tudták felnevelni, de ennek csak a fiatalságuk volt az oka. Érthető kapaszkodót választott, nem misztifikálta túl, de mégiscsak a fantáziával élt, mivel nem volt információja a múltjáról és nem voltak emlékei.  A valóság teljesen más volt az ő történetében: beteg szülők, rossz életkörülmények között, nem fiatalok, alacsony jövedelemmel. Akik ráadásul látogatták gyermeküket addig, amíg külföldre nem mentek. Erre nem számított, hogy a sok-sok éve dédelgetett fantázia kicsit sem ér össze a valósággal. Még ennyi idősen is nehéz volt hallgatnia, mert egyszerre zuhant rá a valóság. Összetörte, majd lassan újra elemezte a részleteket és szépen felépítette magában a valódi gyökereit. Az igazi történettel kell megküzdenie minden örökbefogadottnak.  Ezért rendkívül fontos, hogy az örökbefogadott gyerekeknek nem elég csak elmondani, hogy ő örökbefogadott, hanem mesélni kell a történetét, az is az ő eredete, az is az ő része! Mindezt beépíti magába, több lesz tőle és nem kell kapaszkodókat keresnie az ismeretlenben. A fantázia félelmetes is tud lenni, mert mindenki tudja, hogy nem igaz, és inkább az igazságra lennének kíváncsiak, még akkor is, ha az nem olyan fényes, mint a fantázia. Beszéljünk gyerekeinknek az igazi történetükről mindig a maguk szintjén, de minden fontos részletet adjunk át nekik. Az örökbefogadó kicsit olyan lesz, mint az emlék őrzője, a történetet nem lakattal elzárva, hanem nyitott könyvként tartja magánál, amit kinyithat a gyermeke, ha olvasni szeretné azt. A múltról alkotott fantázia bekebelez, tévútra terel, ingoványossá válik a talaj a láb alatt. A valóság az, ami sajáttá válva erőt és stabilitást ad, önismeretet és megértést hoz.

A nevünk is identitásunk eleme

Egyszer egy világvégi kis faluban összefutottam egy felnőtt örökbefogadottal. Sokat beszélgettünk, elmesélte a vérszerinti gyökereinek felkutatását, amit az örökbefogadó családja nem támogatott, de ő ennek ellenére végigjárta az utat. Megismerte a gyökereit, és megértette, miért adták örökbe. Az örökbefogadó szüleiről tisztelettel beszélt, bár a származás kutatását nem támogatták, mert úgy érezték, hogy cserben hagyja őket a gyerekük. Elmondta, hogy pánik beteg lett serdülő korában. Attól fél, hogy meghal, hogy egyszer csak eltűnik. A pszichológusokkal arra jutottak, hogy valahogy az örökbefogadáshoz van köze mindennek. A megértés, megbocsátás, azonban nem oldotta meg a pánik betegségét. A sok órás mesélésben egyszer csak elhangzott, hogy egy éves korában fogadták örökbe. Rátértünk a nevére és annak történetére, és akkor megdöbbent, hogy ő csak arról a névről beszél, amit az örökbefogadó szülei adtak neki. Majd megfogalmazta, hogy ez a baj, hogy ő akkor ott egy évesen eltűnt, és ettől retteg még ma is 40 évesen. Ez az oka a félelmének, hogy akkor és ott, kicsiként valaki másnak kellett lennie.
A legkorábbi identitás elem a nevünk, már egy hat hónapos gyerek is hallgat a nevére, ha hallja a nevét odafordul, amikor még nem érti a körülötte lévő világot és annak működését, de a sokszor hallott megnevezést már összekapcsolja önmagával. Kisgyerekkorban, amikor még sok minden kialakulóban van, meghatározóbb része az identitásunknak a nevünk, mint felnőttként. Bár régen az örökbefogadás sajátosságait nem ismerték a családok, de a legjobb szándékkal, miszerint én is szeretnélek megnevezni vagy, hogy a vágyott nevet adjam annak reményében, hogy akkor még könnyebben elfogadják azt a kis csemetét, mégis károkat okoztak. Mert ezzel azt üzenik a gyermeknek, hogy nem fogadják el olyannak amilyen, olyannak, ahogyan és amivel a világra érkezett. Pedig az örökbefogadásnak ez alapköve.