Egy különleges ünnepre szeretnénk felhívni a figyelmeteket
Szeretnénk, ha velünk ünnepelnétek az ÖRÖKBEADÓ ANYÁK NAPJÁT. Ez a különleges ünnepnap 1990-ben, Amerikából indult, egy gyermekét örökbeadó anya magányából. Az eredetét Mary Jean Wolch-Marsh-nak, valamint egy vér szerinti anyákból álló csoportnak tulajdonítják, akik 1990-ben a maguk módján ünnepelték egymást.
Milyen szép egy olyan támogató közegben lenni, ahol át lehet keretezni az örökbeadást, és ünneppé válhat az a szeretet és áldozat, amelynek köszönhetően a gyermekek más körülmények között élhetnek tovább.
A világ minden évben, az Anyák napja előtti szombaton ismeri el az örökbeadó anyák szerepének fontosságát. Magyarországon idén ez a nap 2026. április 25-re esik.
Ahhoz, hogy az örökbeadó anyák a döntésüket ne végtelenített gyászként, szégyenként vagy titokként éljék meg, a környezetnek is elfogadóbbá kell válnia. Fontos, hogy ítélkezés nélkül gondoljunk azokra az anyákra, akik abban bíznak, hogy gyermekük számára jobb életet biztosítanak az örökbeadás által.
Közös felelősségünk, hogy társadalmunk szemlélete ezen a területen is változzon. Fontosnak tartjuk, hogy az örökbeadó szülők döntése, gondoskodása és felelősségvállalása méltósággal és tapintattal legyen kezelve – legyen szó családtagokról, ismerősökről, szakemberekről vagy akár idegenekről.
Ugyanilyen lényeges, hogy az örökbeadó szülők gyásza helyet és elismerést kapjon, hiszen ők a gyermeküket szülőként örökre elveszítik. Ennek a veszteségnek teret és időt kell kapnia az életükben, és támogatásra van szükségük annak feldolgozásában.
Az önsegítő csoportok, a sorstársi támogatás, a történetek megosztása és az alkotó folyamatok mind olyan eszközök, amelyek segítik a megküzdést és az elfogadást.
Ebben szeretne a Mákszem Műhely is támogatást nyújtani: honlapunkon külön oldalt szentelünk a témának, és szerepet vállalunk önsegítő csoportok elindításában is.
Mócz Horváth Edina fotója
– ezek a kérdések szüntelenül kísértik azokat az anyákat, akik hozzám hasonlóan úgy érezték, nincs más választásuk, és gyermeküket ismeretlen embereknek adták örökbe.
Ettől a pillanattól kezdve különféle megnevezéseket kapunk: „természetes anya”, „egyedülálló anya”, „vér szerinti anya” vagy „szülőanya”. Bár számomra még a „szülőanya” kifejezés sem igazán megfelelő, mégis hordoz egy fontos üzenetet: azt, hogy gyermekeink megszülettek, és mindegyiküknek van egy anya, aki világra hozta őket.
Ezeket a sorokat Sue Wells írja Veled, nélküled című könyvében.
Sue Új-Zélandon született, és fiatal felnőtt koráig ott élt. Első gyermekét örökbe adta, későbbi két gyermekét már ő nevelte fel. Emellett elkötelezett szociális munkásként kutatásokat végzett az örökbeadó szülők körében, majd ezek tapasztalataiból könyvet írt (Sue Wells: Within Me, Without Me. Adoption: an open and shut case?). A könyv magyarul a Mózeskosár Egyesület gondozásában jelent meg 2018-ban.
Abban a különleges helyzetben lehettem, hogy személyesen is találkozhattam Sue-val, és segíthettem abban, hogy könyve Magyarországra is eljusson. Sue egy vidám, nyitott személyiség, aki a legmélyebb fájdalmáról is őszintén és hitelesen tud beszélni.
Legutóbbi könyvében, A Sense of Something Lost-ban saját élettörténetét és útkeresését osztja meg. Ír az örökbe adott lányával kapcsolatos érzéseiről, arról, hogyan kereste és találta meg őt, valamint arról is, hogyan élte meg az újratalálkozásukat.
Íróként és szociális munkásként Sue célja, hogy az örökbeadó anyák megtalálják a saját hangjukat, és képesek legyenek elmesélni történetüket – saját maguk és gyermekeik érdekében.
Ebben szeretnénk mi is támogatást nyújtani a Mákszem Műhely munkája során.
— Sárközi Tünde írása
**„A szülők gyakran mondják, hogy nehéz alkalmat, apropót találni arra, hogy beszélgessenek gyermekükkel az örökbefogadásáról. Az örökbeadó anyák világnapja azonban egy ilyen lehetőség lehet.
Ez a nap amellett, hogy teret ad a beszélgetésnek, azt az üzenetet is közvetíti a gyermek felé, hogy az egész világ tisztelettel és megbecsüléssel tekint az örökbeadó anyákra. Hiszen ők nemcsak életet adtak, hanem az örökbeadás által egy jobb élet lehetőségét is biztosították.
Az örökbefogadó szülők ezen a napon – a hálájuk kifejezése mellett – azt is hangsúlyozhatják, hogy ennek köszönhetően válhattak gyermekük édesanyjává, édesapjává.”**
— Székely Zsuzsanna gondolatai
Az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamokon gyakran szó esik a gyermekek úgynevezett évfordulós gyászáról, amely például Anyák napján újra felerősödhet. Ilyenkor a gyerekek sok feszültséget élhetnek meg – egy örökbefogadott gyermek számára ez különösen nehéz időszak lehet.
Éppen ezért gyakran javasolt, hogy ezen a napon közösen emlékezzünk meg a vér szerinti anyáról is. Ez sem a szülőknek, sem a gyermeknek nem könnyű, és sokszor konfliktusokkal terhelt helyzeteket hozhat.
A Beszéljünk Róla című könyvben egy gyermek így fogalmazza meg a feldolgozatlan gyászát:
„Van egy énem, aki megszületett, de nem él, és van egy énem, aki nem született meg, de örökbefogadták.”
Leginkább az óvodákban és iskolákban készülnek a gyerekek az ünneplésre, ahol a többségnek vér szerinti édesanyja van. Az intézményekben – tisztelet a kivételnek – a pedagógusok sokszor nincsenek felkészülve arra, hogyan támogassanak egy olyan gyermeket, akinek két (vagy akár több) anyja is van, például nevelőszülői háttér esetén.
Éppen ezért különösen értékes az örökbeadó anyák napja, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy a hagyományos Anyák napja előtt megemlékezzünk a szülőanyáról. Így a következő héten a gyermek már az örökbefogadó édesanyját ünnepelheti.
Ez a megközelítés segíthet:
- megkönnyíteni a gyermek számára az érzelmi feldolgozást,
- erősíteni az örökbefogadó szülőkkel való kapcsolatot,
- oldani a belső lojalitáskonfliktust,
- teret adni a két anya iránt érzett – gyakran vegyes – érzéseknek.
A gyermek így több lehetőséget kap arra is, hogy az évfordulós gyászát feldolgozza.
A világ számos pontján, ahol ezt a napot megünneplik, az örökbefogadott gyerekek levelet írnak szülőanyjuknak, rajzokat készítenek nekik – ezek az egyszerű, mégis mély gesztusok sokat segítenek az emlékezésben és az érzelmek kifejezésében.
— Lengyel Eszter írása
Az örökbeadás története nem csupán egy-egy ember története, hanem egy különleges kapcsolati tér, ahol az örökbeadó anya, az örökbefogadó szülők és a gyermek életében egyszerre van jelen a törékenység, a veszteség és a szeretet.
Ebben az egységben válik láthatóvá valami, ami túlmutat rajtunk: hogy Isten jelenlétében a különálló élettörténetek mégis összekapcsolódnak, és egy nagyobb, hordozott történet részévé válnak. Ebben a térben a kegyelem is munkál – nem eltörli a fájdalmat, hanem hordozhatóvá teszi, és jelentést ad annak is, ami emberileg nehéz vagy megválaszolatlan marad.
Örökbefogadó szülőként az örökbeadó anyára úgy tekintek, mint akinek a szeretete megelőzte a miénket, és akinek „igenje” nélkül a mi családunk története nem teljesedhetett volna ki. Amikor rá gondolok, nemcsak hálát érzek, hanem imádságban is hordozom őt: kérem Istent, hogy vigasztalja, erősítse, és adjon békét a szívébe.
„Amit adtál, az élet. Az ő története benned kezdődött. Köszönjük.”
— B. Eszter írása